2015. augusztus 4., kedd

1. fejezet

Egy márciusi reggel Jack Crane, kémikus,  anyagok specialistája, kiballagott a postaládájához, és kivett egy levelet. Arrébb tette barna, szemébe lógó fürtjeit, majd kibontotta a levelet. A levélben az állt, hogy New Yorkban, valami rózsaszínű nyálka volt. Jack pont azzal a furcsa anyaggal dolgozott. Összecsomagolt és kiment az utcára. Ott fogadott egy taxit. Egyenest New Yorkba utazott. Három órakor ott állt a különös Múzeum előtt. Megjelent egy öltönyös ember, aki egy bőr aktatáskát tartott a kezében. A neve George volt. Először megmutatta az anyagot, egyből tudtam, hogy a rózsaszínű trutyiról van szó. Georgeval elmentük a két utcányira lévő kávézóhoz. Jack gyorsan besietett az irodájába. Az irodában lévő várótaremben egy alacsony szőke hajú nő ült. A neve Miss Davis volt. Azt kérdezte, hogy maga Jack Crane? Igen én vagyok, miért? Azért, mert Londonban is van ilyen rózsaszínű trutyi. Azonnal felvettem a piros bőrkabátomat és indultunk. Miss Davisnak szerencsére volt autója. Beszálltunk, majd indultunk. Két óra múlva ott voltunk Londonban. Most egy lakóházon lehetett látni a trutyit. Jack felhívta a barátait és azonnal odamentek a legközelebbi rendőrhöz. Elmondtuk, hogy mi szellemirtok vagyunk. A rendőr először nem hitte el, hogy mi komolyan beszélünk, de aztán fogott egy mikrofont és azt kiabálta, hogy álljanak félre. Jack és barátai előre futottak és felmérték a helyzetet. Amikor vettünk anyagot a trutyiból, kiderült, hogy az csak puding. Mindenki meg nyugodott és vissza ment a házába. Jack és csapata is visszament New Yorkba. Jack amikor hazaért, bekapcsolta a tévét, magát látta benne.

Április

Másnap reggel bement az irodájába. Amikor beért a titkárnő azt mondta ,hogy ma reggel nyolckor bejött egy férfi és azt mondta, hogy pénteken a vidámparkban találkozzanak. Jack először azt mondta, hogy nem, de aztán igent mondott. Péntek volt. Beült az autóba és elment a vidámparkba. A fickó már reggel óta ott állt. A fickó azt akarta, hogy neki dolgozzon egymillió euróért. Jack nemet mondott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése